Fodrászatban kezdődött a történet, és ott is ért véget

Régóta kacérkodtam a gondolattal a 20-as éveim alatt, hogy külföldön kéne dolgozni, de valahogy sose vettem rá maga. Valljuk be, nagyon nagy elhatározás kell hozzá, hiszen az embernek maga mögött kell hagynia szinte mindent egy huzamosabb időre. Ha kint van valaki, akkor gyakorlatilag az egész kint töltött idő a munkáról szó. Munka és alvás váltogatják egymást. Persze, sok pénzt felre lehet rakni, mert szállás és ellátás a legtöbb helyen adott, legalábbis az ausztriai szállodaiparban, ezen kívül nagyon ideje és alkalma sincs az embernek elkölteni a pénzét, mert olyan sokat kell dolgozni.

31 éves voltam, amikor egyszer a fodrásznál ülve, erről beszélgettünk a fodrászommal, Szilvivel. Gyerekkorom óta hozzá járok hajat nyíratni, ismer már, mint a rossz pénzt. Tudja, hogy a német nekem mindig nagyon fontos volt. Német nemzetiségű általános iskolába jártam, ezt követően pedig német kéttannyelvű középiskolában folytattam a tanulmányaimat. Szilvihez nagyjából 2 havonta jártam akkor, így teljesen képben volt mindig az aktualitásokkal, mindig mindent részletesen megbeszéltünk, ő is sokat mesélt az életéről. Néha feljött a téma, hogy szívesen dolgoznék kint Ausztriában, de aztán csak keresgéltem a kifogásokat, viszont ő mindig arra buzdított, hogy merjek nagyot álmodni, és vágjak bele, mert menni fog! Az utolsó kifogásom az volt, hogy nem tudom, hogy hol kezdjek neki. Erre Szilvi csak annyit mondott, hogy tiroli.hu.

Kicsit értetlenül álltam a honlapcím előtt, nem tudtam mire vélni, majd kifejtette a dolgot. Szilvi elmesélte, hogy a párjának az öccse, ennek a cégnek a segítségével jutott ki Ausztriába még pár éve és nagyon elégedett volt velük. Mondtam neki, hogy mindenképpen utána nézek a tiroli.hu weboldalának az interneten, de egy kicsit meséljen már, mert felcsigázott ezzel.

Szilviéknek azt mesélte Pali, hogy ő se nagyon tudott hozzákezdeni az ausztriai munkakereséshez, de nem adta fel, rátalált a Tiroli Álláskereső oldalára. A német nyelv neki alapszinten ment, és ez elég is volt ahhoz, hogy elkezdjen mosogatóként dolgozni Ausztriában. Segítettek megírni neki a német nyelvű önéletrajzát, valamint a szintén német nyelvű bemutatkozó levelét, amit nagyjából 15 ezer szállodaipari egységnek küldtek ki. Ezután Palinak annyi dolga volt, hogy feldolgozza a telefonos és e-mailes megkereséseket és válasszon az ajánlatok közül. Teljes biztonságban érezte magát, mert tudta, hogy ha az egyik nem jön össze, akkor van bőven tartalékban állásajánlata. A tiroli.hu végig mögötte volt, segítették őt mindenben. A különböző adminisztratív teendőkkel kapcsolatos témákban is segítettek neki, illetve végig hasznos és jó tanácsokkal látták el őt. Folyamatosan tartották a kapcsolatot vele és nem hagyták sose magára. Fél éves asszisztenciát vásárolt tőlük 520 euróért, ami keretein belül 100%-os pénz visszafizetési garanciát vállaltak a sikerességre, benne van a pályázati anyag (német nyelvű önéletrajz és a német nyelvű bemutatkozó levél) kijavítása, egy bizonyítványának a lefordíttatása hivatalos fordítóval és fél éven keresztüli pályáztatás. Ez utóbbi azért jó, mert ha szezon közben vagy szezon végén akar váltani, akkor csak szólt nekik és újrapályáztatták, amikor is újra kiküldték mind az összes 15 ezer helyre a jelentkezését és újra jöttek az ajánlatok, újra el tudott helyezkedni.

Nagyon megtetszett nekem ez a dolog, így miután hazamentem, én is jelentkeztem és nekem is sikerült a segítségükkel kijutnom Ausztriába dolgozni. Pontosan úgy történt minden, mint itthon a Szilvi elmesélte, illetve ahogy a tiroli.hu oldalán le van írva, meg ahogy az emberek a beszámolókban is írták. Egy nagyobb szállodába sikerült kijutnom, ahol nagyon jól éreztem magam. Megbecsülték nagyon a munkámat, jó volt a konyhai csapat is, csak hát, amitől féltem, a honvágy sokszor kísértett.

Elég durva, mert a kint töltött idő alatt szintén egy fodrásszal sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítanom, mondhatni barátok lettünk. Olcsóbban vágta a hajamat és jókat beszélgettünk mindig. Pont vele volt az a beszélgetésem is, amikor elhatároztam, a következő szezont kihagyom, mert nekem ez a honvágy nagyon felemésztő, nehezen bírom a családom nélkül, mivel nagyon családcentrikus vagyok. Ő azt mondta, hogy teljesen megért engem, és azt tegyem, amit a szívem diktál.

Ennek az lett a vége, hogy habár nagyon jó volt kint, nem csak a következő szezont hagytam ki, hanem az utána lévőket is. Többet nem szerettem volna hónapokig külön lenni a családomtól. Elég ironikus, hogy pont egy fodrásszal kezdődött az ausztriai munkavállalásom kezdete, és pont egy fodrásszal végződött az egész történet.

Egyébként tényleg nagyon jó volt kint, és nagyon hálás vagyok a tiroli.hu csapatának a profi, gyors, és szakszerű segítségért, de azoknak ajánlanám csak Ausztriát, vagy amúgy a külföldöt, aki le tudja magában küzdeni a honvágyat, annak tökéletes pénz keresési lehetőséget nyújt Ausztria és az ottani vendéglátóipar.

Miután hazajöttem és újra elmentem Szilvihez, elmeséltem neki mindent, ami csak kint történt velem és nagyon örült, hogy vettem a bátorságot és végül megpróbáltam. Megnéztem, hogy milyen és hazajöttem, de végig csináltam és azt, emiatt nagyon büszke rám. Ez iszonyat jól esett tőle! Igazából egy cseppet sem bántam meg, mert tudom, hogy én legalább már kipróbáltam és tudom, hogy nekem annyira nem fekszik ez az életstílus, de így már nem érzem azt, hogy meg se próbáltam a dolgot, mert de, megpróbáltam, csak nem tetszett.

Egyébként a Tiroli Álláskereső biztosít lehetőséget pároknak is kijutni Ausztriába, viszont itt mind a két félnek tudnia kell egy erős alapszinten németül. Lehet párban én is jobban bírtam volna, de sajnos németül beszélő ember nem volt, akivel szívesen kimentem volna. Talán ha lesz olyan ember, akivel el tudjuk egymást viselni hónapokig és megy neki legalább egy erős kommunikációs szinten a német, akkor vele újra pályáznék ausztriai állásra, de addig inkább én hanyagolom.

Ami még jó tapasztalat, hogy a tiroli.hu olyan kellemes csalódás volt nekem, hogy azt nehéz szavakba önteni. Magamtól nem írtam volna egy ilyen cégnek se, mert sok rosszat hallani róluk. Viszont így, hogy a Szilvi ajánlotta és van ember, akit ő ismer, és segítettek neki, ez nagyon nagy bátorságot és biztonságérzetet adott nekem a kapcsolatfelvételnél.